A szükséges hozzávalók:
1 liter tej,
30 dkg porcukor,
1 kg alma,
1 csomag vaníliás cukor,
20 dkg sütőmargarin vagy vaj,
5 tojás,
kb. 1 kg kalács,
1 kiskanál fahéj,
zsemlemorzsa,
baracklekvár.
|
|
Az elkészítés menete:
A kalácsot felkockázzuk.
Az almákat megpucoljuk, magházától megszabadítjuk, majd vékony szeletekre vágjuk, ezután 5 dkg margarinon vagy vajon fahéjjal megszórva megpároljuk.
A tejet feltesszük főni, közben a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a vaníliás cukorral és a porcukor felével, valamint a margarinnal vagy vajjal összekeverjük, aztán a felforrt tejhez adjuk, az egészet jól összekeverjük, majd az összedarabolt kalácsra öntjük.
Egy tepsit kikenünk, vékonyan megszórjuk zsemlemorzsával, majd a kalács felét elterítjük, ennek tetejére halmozzuk az almát, majd a kalács másik felét rátesszük, ennek a tetejébe egy kevés, kis vízzel elkevert baracklekvárt kenünk.
Ezt az egész finomságot fél órára beteszszük a sütőbe, amelyet 180 fokra előmelegítettünk.
Miközben sül, a tojásfehérjét a maradék porcukorral kemény habbá verjük.
Fél óra letelte után a sütit kivesszük a sütőből, a tojáshabot a tetejébe kenjük, és még 5-8 percre visszatesszük a sütőbe, amíg a hab egy picit megszárad, megemelkedik és egy nagyon picit sárgul - barnul, ahogy a porcukor karamellizálódik benne.
Eztán már kész is van, isteni finom! Langyosan a legfinomabb!
Jó étvágyat!
Eddig
424 alkalommal tekintették meg ezt a receptet.
|