A szükséges hozzávalók:
25 dkg mascarpone krémsajt,
3 tojás,
3 evőkanál cukor,
2 dl erős hideg feketekávé,
2 dl tej,
1 csomag vaníliás cukor,
1 csomag babapiskóta,
1 dl amaretto likőr.
|
|
Az elkészítés menete:
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat 2 evőkanál cukorral és a vaníliás cukorral elektromos habverővel habosra keverjük.
Hozzáadjuk a mascarponét és ízlés szerint rumot vagy amarettót, majd kemény habos krémmé keverjük.
A tojásfehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan a krémhez keverjük (nem szabad sokáig keverni, mert a tojásfehérje a krémben összeesik).
Az előre elkészített kávét a tejjel és kevés cukorral összekeverjük, ízlés szerint rummal vagy amarettóval ízesítjük.
A babapiskótákat a tejeskávéba mártjuk (a piskóta minőségétől függően néhány másodpercre, a lényeg, hogy ne ázzon el teljesen).
Egy négyszögletes tál alját kirakjuk a piskótákkal egy sorban.
Ezután a piskótára egy réteg mascarpone krémet teszünk, és kakaóporral meghintjük.
Ezután újból egy sor beáztatott piskótát teszünk.
A rétegezést a fent leírt módon folytatjuk, amíg az alapanyag engedi, úgy, hogy a tetejére krém kerül.
A kész tiramisut 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük, tálalás előtt a tetejét kakaóporral meghintjük.
Jó étvágyat!
Eddig
107 alkalommal tekintették meg ezt a receptet.
|