A szükséges hozzávalók:
5 tojás,
2 és fél doboz babapiskóta,
21 dkg cukor,
rum eszencia - ízlés szerint,
5 adag kávé, közepes erősségű,
50 dkg mascarpone.
|
|
Az elkészítés menete:
A tojássárgákat a cukor felével habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mascarpone-t.
Alaposan elkeverjük, hogy csomómentes legyen.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd óvatosan - hogy ne törjön össze - a mascarpone-s krémhez adagoljuk.
A kávéhoz ízlés szerint rumot keverünk, egy kis cukorral is édesíthetjük.
Majd egy lapos edénybe öntjük.
Egy lehetőleg átlátszó edénybe lerakjuk az első réteg krémet.
Ezután a piskóta következik.
A piskótákat hirtelen mártjuk meg a kávéban, és úgy helyezzük a krémre, hogy az áztatott fele kerüljön felülre.
Így rakjuk a rétegeket, míg el nem fogy a hozzávaló.
Általában két réteg piskóta lesz - ez változhat a tál méretétől is -, felülre krém kerüljön.
Díszítésként megszórhatjuk egy kis kávéval vagy kakaóval - utóbbi jobb.
Hogy összeérjenek az ízek, fél napig állni hagyjuk a hűtőszekrényben.
Ha a Tiramisu jól sikerült, a piskóta megpuhult, átázott és az egész összeállt.
Ezután könnyen szeletelhető, de ha mégis ragadna, enyhén nedves késsel szelhető.
Jó étvágyat!
Eddig
237 alkalommal tekintették meg ezt a receptet.
|