A szükséges hozzávalók:
3 tojás,
6 evőkanál víz,
6 evőkanál cukor,
6 evőkanál liszt (inkább kicsit púpozott),
fél csomag sütőpor.
A krémhez:
25 dkg mascarpone,
4 db tojássárgája,
20 dkg porcukor,
1 csomag vaníliás cukor,
5 dl tejszín,
1,5 dkg zselatin,
1 dl tej,
1 dl kávé,
2 cl konyak vagy mandulalikőr,
kevés kakaópor
babapiskóta.
|
|
Az elkészítés menete:
A piskótát a szokásos módon elkészítjük, kihűtjük.
A zselatint a tejben feloldjuk, és az utasításnak megfelelően elkészítjük, majd langyosra hűtjük, fokozatosan hozzáadjuk a tejszínhez, és kemény habbá verjük.
A tojássárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük fehéredésig, ezután hozzáadjuk a mascarponét és a felvert tejszínt, valamint a kávé és a konyak felét.
A krém negyedét félretesszük a díszítéshez, a maradékot megfelezzük, és a kettévágott piskótára kenjük.
A maradék kávét és konyakot egy edénybe tesszük, a babapiskótát megmártjuk benne, és a krémet beborítjuk vele.
Ezután a bemártott babapiskótára kenjük a maradék krémet, és rátesszük a piskóta másik felét.
Ekkor bevonjuk a félretett krémmel, díszítjük, és a tetejét meghintjük kakaóporral.
Megjegyzés:
Egy napot állnia kell, hogy a babapiskóta kellően megpuhuljon.
Egy normál méretű kerek tortaformához való adag.
Jó étvágyat!
Eddig
209 alkalommal tekintették meg ezt a receptet.
|